Ugrás a tartalomra

Tollaslabda Egyetemi Eb: Miskolcra került a zászló

Létrehozva
Mint ismeretes, 2021-ben a Miskolci Egyetem és Miskolc városa lesz a házigazdája a Tollaslabda és a Vízilabda Egyetemi Európa-bajnokságnak. Ehhez kapcsolódóan már adódott is egy jelképes, de fontos feladata a miskolci szervezőknek. A lengyelországi Lodzban az elmúlt hétvégén megrendezett idei Tollaslabda Egyetemi Eb-n Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos átvette a Miskolci Egyetem és a Miskolci Önkormányzat nevében a következő házigazdát megillető hivatalos zászlót.
Kép
Kása Tamás (balról) és Rakaczki Zoltán (középen) Lodz-ban, a zászló átadási ünnepségen

Rakaczki Zoltán köszöntő beszédében utalt az egyetem és a város sport iránti elkötelezettségére, a sikeres 2016-os Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságon és a 2017-es Kosárlabda Egyetemi Eb-n szerzett tapasztalatokra, valamint meginvitálta a sportolókat és a sportvezetőket Miskolcra, a sportág következő egyetemi kontinensbajnokságára.

 A miskolci delegáció résztvevője volt még Kása Tamás, a Miskolci Sportcentrum Kft. munkatársa – a 2016-os és 2017-es nemzetközi egyetemi sportesemények szervezője –, ezáltal a protokoll feladatok mellett egy szakmai bejárásra is sor kerülhetett.  Továbbá a miskolci delegáció tagjai megbeszéléseket folytattak a lengyel szervezőbizottság elnökével és az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatójával is.

Folytatás július végén a szlovéniai Koperben, ahol a miskolci delegáció az idei Vízilabda Egyetemi Európa-bajnokság hivatalos zászlóját is átveheti.

A 2021. évi miskolci rendezésű Tollaslabda és Vízilabda Egyetemi Európa-bajnokság Szervezőbizottsága ősszel tartja alakuló ülését, így hivatalosan is kezdetét veheti az előkészítő munka, amely egyúttal a miskolci helyszínű (Debrecen társrendezésében) 2024. évi Európai Egyetemi Játékokra történő felkészülést is szolgálja.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.