Ugrás a tartalomra

Hosszú: ez egy nagyon jó állomás Tokió felé

Létrehozva
Már a jövő évi tokiói olimpia tükrében értékelte hétfői világbajnoki címét Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban sorozatban negyedszer diadalmaskodott 200 méter vegyesen. Ezzel az első női úszó, aki egymás után négyszer nyerte meg ugyanazt a számot.
Kép
Fotó: MTI/Kovács Tamás

"Ez egy nagyon jó állomás Tokió felé, bár az sem lesz a végállomás" - nyilatkozta az immáron nyolcszoros világbajnok, aki 2:07.53 perces idővel diadalmaskodott. "A gyors talán egy picivel lassabb volt, mint tegnap. Ahogyan mindig, ezúttal is magamra koncentráltam csak." - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a világcsúcs reményében lépett-e vissza délelőtt 100 méter háton elmondta:     "Ez inkább annak szólt, hogy nem akarok mindent kipréselni magamból, okosabban próbálom beosztani az időmet így, hogy a 400 méter vegyes az utolsó napon van, az azért nagyon kemény."

Hosszú egy hosszabb kihagyás után 2018 közepén kezdte meg a közös munkát Petrov Árpáddal, akinek irányításával először tavaly Glasgow-ban az Európa-bajnokságon szerepelt: "Ott mintha az utcáról belépve versenyeztem volna, azóta ez a három másodperc, amit javultam, nem tűnik soknak, ugyanakkor rengeteg munka van benne." - fűzte hozzá Hosszú, aki szerint nem volt könnyű visszajutni a csúcsra, de oda feljutni jóval nehezebb volt. Kiemelte: a Tokióba vezető úton ott tart, ahol kell, mindazonáltal előrébb annál, mint amit tavaly ilyenkor ő remélt.

Kép


Érdekesség, hogy Hosszú az előfutamban 2:07.02 perces teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez nemhogy a világ idei legjobb eredménye, de minden idők hetedik leggyorsabb úszása volt - a magyar klasszis világcsúcsa 2:06.12 perc -, mindössze két századdal rosszabb, mint amivel két éve a Duna Arénában a döntőben nyert. Majd az elődöntőben és a fináléban is valamivel rosszabb időket úszott (2:07.17 és 2:07.53), edzője, Petrov Árpád viszont rávilágított egy rendkívül fontos tényre:  "Ha megfigyeltétek, délelőtt volt a leggyorsabb, és mikor lesznek Tokióban a döntők? Délelőtt..." - mondta a szakember, ugyanakkor hangsúlyozta, az a része abszolút tudatos volt a felkészülésnek, hogy a munka kemény részét délelőtt végezték, itt azonban még nem volt tervezve, hogy tanítványa délelőtt lesz a leggyorsabb.

Kép

 Petrov Árpád elmondta, nem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy itt tartanak majd, Glasgow-t követően úgy érezte, ezen a világbajnokságon egy érmet "csíphetnek" majd el. Hosszú kedden 200 méter gyorson lenne érdekelt, viszont könnyen elképzelhető, hogy nem áll majd rajtkőre.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.