Ugrás a tartalomra

Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen    

Létrehozva
Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján.
Kép
Fotó: MTI/ Kovács Tamás

A háromszoros olimpiai bajnok a hétfői döntőben 2:07.53 perces idővel csapott célba, megszerezve ezzel saját maga nyolcadik, a magyar úszósport 29. nagymedencés aranyérmét. A 30 éves magyar versenyző vasárnap, az előfutamok során minden idők legjobb délelőtti idejét úszta (2:07.02), majd az elődöntőben is egyedüliként került 2:08 perc alá (2:07.17). Hétfőn a délelőtti előfutamokban a szám olimpiai bajnokaként visszalépett 100 méter háton, ezzel is jelezve, hogy célba veszi kazanyi, 2:06.12-es rekordját. 

Kép

A rajt után a pillangót követően még csak a negyedik volt, a hát után viszont már másodiknak fordult, mellen pedig ellépett a mezőnytől. Nem volt kérdés, hogy gyorson már nem érik utol, a világcsúcs viszont nem volt elérhető közelségbe, de így is nagyon simán győzött. Hosszú - aki sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot - a magyar küldöttség második dobogósa a Koreai Köztársaságában, korábban a nyíltvízi úszók 5 kilométeres számában Rasovszky Kristóf diadalmaskodott.

Eredmények - női 200 m vegyes, világbajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:07.53 perc
2. Je Si-ven (Kína) 2:08.60
3. Sydney Pickrem (Kanada) 2:08.70

Kép

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.