Ugrás a tartalomra

Hosszú Katinka világbajnok 400 méter vegyesen

Létrehozva
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám világcsúcstartója 4:30.39 perces idővel diadalmaskodott, a döntő másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 4:39.15-tel a hetedik lett.
Kép
MTI-fotó

Hosszú pályafutása során ötödször, sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot, ezzel duplán is történelmi sikert aratott: ő lett az első női úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem.

Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében, Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón győzött, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.

Ez is érdekelhet

Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.
Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.