Ugrás a tartalomra

Első helyen végzett a Deboti csapata az 51. Kékszalagon

Létrehozva
Első helyen végzett a Deboti Vitorlás Sportegyesület csapata, az idei, 51. Kékszalagon. A kelet-magyarországi vitorlázást újjáélesztői SE huszonhét órányi vitorlázás után, abszolút ötvennegyedikként, kategóriájának pedig első helyezettjeként ért célba.
Kép

„Ez a miskolci vitorlázás mérföldköve” – nyilatkozta portálunknak a versenyről Bödör Gergely, a Deboti Vitorlás Sportegyesület vezetője. – Egy olyan megmérettetésen állt helyt a csapat, ahol a mezőny kevesebb, mint 50 százaléka teljesítette a távot, 48 óra alatt – folytatta gondolatmenetét.

És nemcsak, hogy teljesítették, de kategóriájukban elsőként is értek célba, ezzel 3 órát ráverve az utánuk befutó hajóra.

– Az egyik legnehezebb Kékszalagon vagyunk túl; nagyon gyenge volt a szél, ami hol fújdogált, hol megállt – emlékezett vissza Bödör Gergely. Hozzátette: ilyen versenyen az egyik legnehezebb dolog, hogy az ember meg tudja határozni, honnan fog fújni a következő szél, amibe érdemes belevitorlázni. Az éjszaka volt a verseny másik embert próbáló része, mert ilyenkor nagyon nehéz a parti fények, a Hold fénye, valamint a navigáció alapján a lehető legjobb pozíciót tartani – mondta. – Ugyanakkor ez egy sporthajó, amin nincs semmilyen tűzhely, mosogató, semmilyen kényelmi lehetőség, se ágy, csak sportolásra alkalmas – így nagyon megerőltető 27 órát vitorlázni – nyilatkozta.

Mint mondta, ezt a versenyt nem az elején kell megnyerni, hanem folyamatosan koncentrálni kell. „Több mint 90 százalékát a mezőnynek megvertük egy olyan hajóval, aminek nem erőssége a kis szél.”

Nagyon büszke rá, hogy a hajón valamennyien a Deboti Vitorlás Sportegyesület színeiben indultak, és arra, hogy a felesége, Csótai Borbála is a hajón volt, akivel együtt vezetik a Debotit.

„Egyszer kell lennie egy miskolci hajónak, ami abszolútban is megnyeri a Kékszalagot. És meg is van az a miskolci stáb, aki erre képes lehet.”

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet először 1934-ben rendeztek meg. Balatonfüredről indulva a több mint 150 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.