Ugrás a tartalomra

„A csapategység a legfontosabb”

Létrehozva
Vasárnap délután 5 órakor hazai pályán kezdi meg a Jet-Sol Liga 2019/2020-as küzdelmeit a DVTK női labdarúgó csapata. A mérkőzésnek a DVTK Stadion ad otthont. A szezon kezdete előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Fórizs Sándor és Vachter Fanni válaszolt az újságírók kérdéseire.
Kép
Forrás: dvtk.eu

Fórizs Sándor vezetőedző szerint a lányok jól edzettek a felkészülés kezdetétől a végéig. - Összpontosítottak, mindenki odatette magát, de az úgyis csak a tétmeccseken derül ki, hogy milyen munkát végeztünk. A felkészülési mérkőzéseken összességében jól játszott a csapat, voltak hibák, de azon dolgoztunk, hogy ezeket kijavítsuk. A lányok már tudják, mit kell ahhoz tenniük, hogy ebben az évben sikeresek legyünk. A legfőbb célunk a két bronzérem után nem lehet más, mint az, hogy idén bejussunk a bajnoki döntőbe - mondta a vezetőedző.  

Vachter Fanni csapatkapitány elmondta, nagyon nehéz felkészülésen vannak túl. - Sok edzőmérkőzést játszottunk, de ebből csak jó sülhet ki. Remélem, hogy jó szezont fogunk ismét futni. Én is kellek ahhoz, hogy elfogadjanak a társak csapatkapitányként. Vannak a csapatban harminc éves labdarúgók, míg én csak 18 esztendős vagyok, nekem ezért még többet kell dolgoznom, hogy a tapasztaltabbak is elfogadjanak. A legfontosabb, hogy a csapategységünk meglegyen, mert én azt vallom, hogy hiába vannak jó játékosaink, ha nem tudunk csapatként működni, akkor semmit sem fogunk tudni elérni - fogalmazott a csapatkapitány.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.