Ugrás a tartalomra

Kopasz és Csipes aranyérmes, megvan az első kvóta

Létrehozva
Kopasz Bálint és Csipes Tamara aranyérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Kopasz ezzel begyűjtötte az első tokiói kvótát is Magyarországnak.

A szombati döntők során a 22 éves Kopasz – többek között a címvédő portugál Fernando Pimentát is maga mögé utasítva – nagyszerű, taktikus versenyzést bemutatva lett első, ezzel Storcz Botond 1997-es, dartmouthi sikerét követően szerzett ismét vb-címet az országnak ebben a számban.

Kép
A győztes Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. MTI/Kovács Tamás

A legjobban Pimenta kezdett, az olimpiai ezüstérmes, vb-3. cseh Josef Dostal és a győriek idén Európa Játékok-győztes kajakosa tartott csak vele. Kétszázötven és ötszáz méternél is Pimenta, Dostal, Kopasz volt a sorrend, a mezőny többi tagja messze leszakadva követte az élbolyt.

Kopasz aztán – ahogy azt a pénteki középfutam után ígérte – 200 méterrel a cél előtt begyújtotta a rakétákat, s miközben a többezres közönség egy emberként ugrott talpra, elhúzott riválisai mellett. A finisben Dostal is megelőzte Pimentát, de ez a parton szinte senkit nem érdekelt, mindenki az új világbajnokot ünnepelte, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a többiekre közel egy hajóhosszt verve diadalmaskodott a „király kategóriában”.

Kép
A győztes Csipes Tamara a női kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében

A következő döntőben is magyar aranyesély kínálkozott, a 30. születésnapját éppen szombaton ünneplő Csipes nem is okozott csalódást a Maty-éren szurkolóknak. Rajt-cél győzelmet aratott az olimpiai programban nem szereplő számban, gyakorlatilag ellenfél nélkül evezte végig az egy kilométert. A négyesben olimpiai bajnok Csipes a 2011-es, szegedi vb-n is megnyerte ezt a versenyt, összességben pedig pályafutása hetedik vb-címét szerezte.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.