Ugrás a tartalomra

Miskolc csapata negyedik lett! - Siker a megyei jogú városok sporttalálkozóján

Létrehozva
Augusztus 22-én Szekszárd városa rendezte meg a Megyei Jogú Városok XVII. sporttalálkozóját. A háromnapos találkozón 22 megyei jogú város csapata mérte össze tudását, köztük a polgármesteri hivatalok köztisztviselői, és az intézmények közalkalmazottjai.
Kép

A 18 fős csapatok összesen hét sport és ügyességi versenyszámban küzdöttek meg a dobogóért. A Miskolcot képviselő csapat a mini fociban elért első helyezéssel  és a városi öttusában elért harmadik helyezéssel hozta el az összesítés negyedik helyét.
A miskolci csapat minden évben egyre jobb teljesítménnyel vesz rész a megmérettetésben, a tavalyi tizennegyedik helyről idén az összesített pontversenyben 39 ponttal a tabella 4. helyét szerezte meg.

A  tabella végső állása:

  1. Érd
  2. Debrecen
  3. Pécs
  4. Miskolc
  5. Eger

Jövőre Érden a miskolci csapat a dobogó első helyére pályázik, hogy 2020-ban Miskolc rendezhesse meg a Megyei Jogú Városok XIX sporttalálkozóját.

 

 

Ez is érdekelhet

A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.
Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.