Ugrás a tartalomra

Meccsek sorozatban – kezdődik a bajnoki szezon

Létrehozva
Tatabányán kezdi az új bajnoki szezont a Miskolci Vízilabda Club. A szezonkezdés kapcsán tartott tájékoztatón elhangzott: három fronton küzd majd az új vezetőedzővel szereplő csapat és bár nem lesz egyszerű, de a nemzetközi és a magyar kupában, valamint a bajnokságban is a legjobb négy közé jutás a cél.
Kép
Képek az edzésről, Mocsári László fotói

Érkeznek a főszereplők a bajnoki rajt előtt tartott tájékoztatóra, hiszen szeptember negyedikén, szerdán, a Tatabánya otthonában indítja a 2019 – 20-as bajnoki szezon szereplését a miskolci együttes. A csapat szakmai munkáját immár Vidumánszki László irányítja, aki gyakorlatiasan azzal kezdte: a tétmérkőzések mutatják majd, hogy miként sikerült a felkészülés.

- Mindjárt egymás után jön az idegenbeli meccs Tatabányán, szombaton folytatjuk hazai a Pécs ellen, utána jön megint a máltai túra, a LEN Kupa selejtező és így szépen sorozatban következnek a meccsek. Nem lesz könnyű – nyilatkozta Vidumánszki László, a PANNERGY MVLC vezetőedzője.  

Egészen biztosan nem lesz az, hiszen rögtön kezdésként 14 mérkőzés vára miskolci pólósokra 1 hónap alatt. Ám ettől a komoly terheléstől függetlenül, az 1 hét alatt játszott két bajnokin, két győzelem az elvárás.

- Minden rajt nehéz, mindig az volt. Ezért külön készültünk erre a meccsre és véleményem szerint készen állunk a bajnoki rajtra – nyilatkozta Sasa Misic csapatkapitány.

Kép

Szerdán 16 órakor kezdődik a Tatabánya – Miskolc mérkőzéssel a bajnoki szereplés, majd szombaton, immár a miskolci versenyuszodában 19 órakor kezdődik a Pécs vendégszereplése.

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.