Ugrás a tartalomra

Újra Benczés Miklós a DVTK sportigazgatója

Létrehozva
Benczés Miklós veszi át Tajti József posztját, mától ő a DVTK sportigazgatója. A szakember legutóbb regionális igazgatóként dolgozott a klubban, a mai nappal regionális igazgatói pozíciója kibővül sportigazgatói feladatokkal is.

A klub hivatalos honlapján közölte: „Benczés Miklóst minden DVTK-szurkoló jól ismerheti, hiszen hét éven keresztül dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd egy fél évtizeden keresztül az egymást váltó vezetőedzők stábjában, mígnem 2010-ben az ő vezetésével jutott vissza az élvonalba a DVTK. Később úgyszintén vezetőedzőként irányította a felcsúti és a mezőkövesdi csapatot, összesen 103 alkalommal ült a kispadon az élvonalban. A legújabb feladat sem ismeretlen számára, hiszen 2016-2017-ben már betöltötte ezt a posztot Diósgyőrben” – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.