Ugrás a tartalomra

Egy éve álmodták meg a kondiparkot – ma ott van a Csanyikban

Létrehozva
Felavatták és bemutatták a sporteszközöket. Karlovits-Juhász Tamás ultra terepfutó szerint ez a hely közösséget teremt majd. A kondipark civil kezdeményezésből indulva jött létre egy év alatt.
Kép

Makai András a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club elnöke. – Tavaly októberben kezdődött: párommal, Kittivel beszélgettünk az ötletről, hogy jó lenne, ha lenne a Csanyikban egy kondipark. Majdnem egy évet dolgoztunk azon, hogy ez létrejöjjön. Közösségi összefogásból lett végül a közösségért – nyilatkozta az elnök, aki elmondta, két adománygyűjtő futást szerveztek és mintegy húsz futó nagykövetet kértek fel a cél eléréséhez.

Kép

Ezek egyike Hollósy András volt. – Külön megtisztelő, hogy gondoltak rám, annak ellenére is, hogy nincs futó alkatom. Igazi példát teremtettetek a kezdeményezéssel. Köszönet jár azoknak, akik anyagiakban vagy akár sporttal támogatták ennek a kondiparknak a létrejöttét, ahol tizenhatan tudnak majd egyszerre sportolni, akár köredzéssel.

Kép

Karlovits-Juhász Tamás ultra terepfutó elmondta, neki nagyon fontos a természet. – Mindig próbáltam természet közeli helyeken edzeni. Rendszeresen szükség van testerősítésre is a futáshoz. Ehhez legjobb, ha nem kell ingázni a városi konditerem és a terepfutás helyszíne között. Miskolcon rengetegen futnak, főleg a terepfutást űzik, hiszen adott a Bükk nekik. Ennek a parknak éppen az a jelentősége, hogy a természetben van és itt nincs zavaró tényező, például autók. Ráadásul itt tudunk közösséget is építeni, miközben futás után vagy előtt erősítünk. Bízom abban, hogy a miskolci és a város közeli sportolók ideszoknak, és sokszor fogják használni ezt a helyet.

Kép

Szabó Dávid Spartan Európa- és világbajnok mutatta be a kondiparkban található eszközök használatát. – Szabad testsúllyal edzünk ebben a parkban. Sajnos az ország számos városában nem található kondipark, így például Egerben sem, ahol most élek, pedig ott kezdtem el a terepfutást – nyilatkozta a sportoló.

A 6,5 millió forintos beruházás legnagyobb támogatója az Auchan miskolci áruháza volt, ami mintegy felét biztosította az összegnek.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.