Ugrás a tartalomra

Folytatódik a Miskolci Sportiskola ösztöndíj programja

Létrehozva
A korábbi évekhez hasonlóan, a 2019-2020-as tanévben is kiemelt tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a sportiskola a világversenyen eredményesen szereplőket. Ezúttal négyen, két judo és két birkózó korosztályos válogatott részesült támogatásban.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az elmúlt esztendők gyakorlatát folytatva újabb fiatal tehetségekkel bővült a Miskolci Sportiskola ösztöndíj programja. Illyés Miklós a sportiskola ügyvezetője elmondta, az elmúlt időszak nemzetközi eseményein kiemelkedően teljesítő négy fiatal sportolót jutalmaznak tanulmányi ösztöndíjjal. Kriza Anna és Sáfrány Péter, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál judo csapatversenyében minden küzdelmüket megnyerve a harmadik helyhez segítették a magyar válogatottat. A birkózók képviseletében két többszörös magyar bajnokot ismertek el. Botos Dominik a serdülő EB-n a legjobb négy közé jutásért birkózott, Szinay Csaba pedig a 76 kg-os kategóriában a hetedik helyen zárt.

– Itt világversenyeket, világversenyeken való indulást vettünk figyelembe. Hogyha a sportiskola vezetése azt határozta volna meg, ösztöndíjban részesülhet az, aki magyar bajnokságot nyer, akkor itt nem férnénk el a teremben.

Kép

Az évről évre hazai és nemzetközi versenyeken is kiemelkedően szereplő miskolci sportiskolások sora így újabb tagokkal bővülhetett. Minden esetben az edzőkkel is egyeztetve hozza meg a döntést  sportiskola vezetése, hogy kik csatlakozhatnak a tanulmányi programhoz, melynek összege havi nettó 20 ezer forint. A sportösztöndíjat szeptember 1-jétől 2020. június 15-ig kapják az érintettek.

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.