Ugrás a tartalomra

Nyertek a kosarasok!

Létrehozva
A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 4. fordulójában a Szekszárd együttesét fogadta az Aluinvent DVTK, és kiélezett, harcos mérkőzésen 69-63 arányú győzelmet aratott a nagy riválisa felett.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Remek hangulatban indult útjára a labda, a diósgyőri szurkolók a szokásos vehemenciával buzdították az övéiket, és a vendégeket is elkísérte néhány drukkerük.

Aluinvent DVTK - Atomerőmű KSC Szekszárd 69-63 (12-14, 22-17, 23-18, 12-14)

Cziczás László: - Azt gondolom, a bajnokság egyik legerősebb csapatát sikerült legyőzni. Sok jó egyéni teljesítmény volt nálunk, végre olyan játékosoktól is, akik eddig talán kevesebbet mutattak. Szűcs Réka volt az egyik kulcsa ennek a mérkőzésnek, összességében azonban a csapat nyerte meg a mérkőzést. Azután hogy Győrben gyakorlatilag hagytuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból, rendkívül fontos volt a győzelem. Gereben Lívia nélkül nem Szekszárd a Szekszárd, várjuk vissza őt a pályára.

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.