Ugrás a tartalomra

Éber kómában fekszik a DVTK fiatal focistája

Létrehozva
Takács Márton, a DVTK U17 csapatkapitánya utasként súlyos autóbalesetet szenvedett szeptemberben. Ugyan még mindig éber kómában fekszik, de a gondos kezelésnek köszönhetően a fiatal labdarúgó a közelmúltban elhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház intenzív osztályát, az állapota stabil – írja a dvtk.eu.
Kép
Fotó: dvtk.eu

A csapattársakat és a klub minden játékosát, edzőjét, dolgozóját megrázta a baleset. A fiatalok azóta kettőzött erővel küzdenek a kapitányukért is, az őszi szezon lezárása után az éllovas mögött 2 ponttal lemaradva a 2. helyen állnak a bajnokságban. (Az idény végén az U17 és az U16 összesített eredménye alapján az első 4 csapat jut fel az első osztályba. Ezen a tabellán a DVTK a 1. helyen áll, és 22 ponttal előzi az 5. helyezett Nyíregyházát.)

A DVTK és a DVTK Labdarúgó Akadémia vezetői folyamatosan tartják a kapcsolatot a szülőkkel és mindenben támogatják a családot. A DVTK-család tagjai egy emberként szorítanak, hogy játékosunk mielőbb felépüljön, még ha tudjuk is, hosszú lesz a gyógyulás útja – írják a klub honlapján.

 

 

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.