Ugrás a tartalomra

A bronzéremért játszhatunk vasárnap

Létrehozva
Az Expert-Borsod Agroker Magyar Kupa első elődöntőjéből a Hydro Fehérvár AV19 csapata jutott a fináléba. A mérkőzés első két harmada szoros és nagy csatát hozott két-két góllal. A záró játékrészből viszont a fehérváriak jöttek ki jobban, így a DVTK Jegesmedvék együttese a bronzéremért játszhat vasárnap.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

DVTK Jegesmedvék - Hydro Fehérvár AV19 2-6 (1-0, 1-2, 0-4)

Marcel Rodman: Jól kezdtük a meccset, úgy gondolom, hogy a mi akaratunk érvényesült. Az első két harmadban úgy játszottunk, ahogy terveztük és megbeszéltük. A záró játékrészben viszont védekezésben elkövettünk hibákat, amik megbosszulták magukat. Sajnálom, hogy így alakult a végeredmény, úgy érzem, hogy többet érdemeltünk volna ennél.

Hannu Järvenpää: Negyven percig teljesen kiegyenlített volt a meccs. Mindkét csapat jól és gyorsan játszott. A szünetben azt kértem a fiúktól, hogy jobban figyeljünk a védekezésre és próbáljunk meg gyors, létszámfölényes kiugrásokat kialakítani. Ez végül bejött, ezekből szereztük a góljainkat. Az ellenfél vezetőedzőjének tisztelet jár, hogy közel hat perccel a vége előtt lehozta a kapusát, ebből is játszik, hogy ők is mindenáron meg akarták nyerni a meccset, akárcsak mi. 

A mérkőzés részletei itt olvashatók.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.