Ugrás a tartalomra

Nem csökken a DVTK támogatása

Létrehozva
A városvezetés elkötelezett a Diósgyőr mellett, nem csökken a DVTK támogatása – hangsúlyozta Veres Pál polgármester pénteken, sajtótájékoztatón, ahol együttműködési megállapodást írt alá az önkormányzat, a Miskolc Holding, a DVTK labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft. és a Borsodsport Invest Kft.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A DVTK olyan értéke, olyan közösségformáló ereje a városnak, amit erősíteni kell – fogalmazott a városvezető. Veres Pál úgy fogalmazott, nem létezhet miskolci sportélet DVTK nélkül, és a DVTK sem létezhet Miskolc nélkül.

Közölte azt is, hogy nem csökken a DVTK támogatása, az idei évben 108 millió forinttal segítik a csapat munkáját. Elkötelezettek a klub mellett, ezért az önkormányzat teherbíró képességének megfelelően igyekszik minél hatékonyabban és aktívabban szerepet vállalni a DVTK-nál folyó sportszakmai munka, utánpótlás-nevelés és közösségformálás fenntartásának megfelelő színvonalú biztosításában. Ennek érdekében az együttműködési megállapodás aláírói a jövőben közösen fogják megvizsgálni az együttműködés konkrét területeit, és a megfelelő támogatási formákat, lehetőségeket.

Kép

Tamás Gábor, a Diósgyőr FC Kft. cégvezetője hangsúlyozta: az elmúlt hónapok tárgyalásai konstruktívak voltak, örömmel látja, hogy nyugvópontra jutottak a felek, és folytatódhat az együttműködés.

Veres Pál végül érdeklődésünkre elmondta, ha a lehetőségek engedik, a következő években nőhet a támogatás összege. – Reméljük, hogy ezzel egy hosszú és gyümölcsöző kapcsolat veszi kezdetét a város és a klub között – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.