Ugrás a tartalomra

Nem edzenek közösen a DVTK labdarúgói

Létrehozva
A DVTK operatív döntéshozó bizottsága úgy határozott, hogy nem edzenek közösen a DVTK NB I.-es női, férfi és az NB III.-ban szereplő tartalék csapatának játékosai, miután az MLSZ Elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnal hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezetének versenyprogramját és képzési eseményét, valamint javasolta a közös edzések mellőzését - olvasható a dvtk.eu-n.

- A DVTK természetesen betartja az MLSZ határozatát és a Magyar Kormány ajánlásait, a játékosaink otthon, egyénileg edzenek, ehhez a szakmai stáb minden segítséget megad - nyilatkozta Benczés Miklós. - Az utánpótlás csapatok edzéseit már vasárnap felfüggesztettük, így gyakorlatilag a DVTK Edzőközpontja csapataink számára bezár.

A csapat tagjai természetesen Miskolcon maradnak az otthonaikban. A játékosaink, különös tekintettel a légiósokra, részletes tájékoztatást és ajánlásokat kapnak a kialakult helyzetnek megfelelően - tette hozzá a DVTK sportigazgatója.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.