Ugrás a tartalomra

Bércsökkentés a Jegesmedvéknél

Létrehozva
Mindenki megértette a bércsökkentés szükségességét a DVTK Jegesmedvék csapatánál - nyilatkozta Egri István, a klub elnöke.
Kép
Fotó: Berei László

A klub három hónapig, azaz június 30-ig átlagosan harminc százalékkal csökkenti a munkabéreket - ezt honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetre reagálva a csapat. Egri István elmondta: ő és kollégái egyeztettek a felnőtt csapat játékosaival és a stábtagokkal, illetve néhány utánpótlásedzővel a bércsökkentésről, és kivétel nélkül mindenki megértette a helyzetet.

"Ez nem arról szól, hogy elvegyünk játékosoktól, stábtagoktól, edzőktől, szakdolgozóktól jövedelmet. Ez most arról szól, hogy próbáljon meg mindenki részt venni a teherviselésben" - fejtette ki Egri István az M1 aktuális csatornának.

Rámutatott, közel másfél hónapja áll a sportélet, a klubnak pedig nincsenek bevételei. "Az a célunk, hogy ne kerüljön olyan helyzetbe a klub, hogy tömegesen el kelljen bocsátanunk a munkavállalóinkat. A bércsökkentés azt szolgálja, hogy minél tovább tudjuk tartani ezt a struktúrát, minél könnyebben tudjunk újraindulni, amikor erre lehetőségünk lesz" - vélekedett.

"Mindenképpen azt szerettük volna, ha ebben a szezonban a rájátszásba jutunk, ez volt a csapat célja. Sajnos ez nem sikerült, és nem a jégen nem sikerült, hanem az élet keresztülhúzta" - mondta Egri.
    
A felnőtt keret tagjai a bajnokság leállásakor fizikai és egészségügyi teszten vettek rész, ez alapján egyéni edzéstervet kaptak, és folyik a sérültek rehabilitációja is. A jégkorongozók egyenként, a járvány kapcsán hozott előírásokat betartva dolgoznak a klubnál, illetve otthon, az edzők pedig napi kapcsolatban vannak velük.

"Ez egy pótcselekvés, a sportot nem így kellene csinálni, ez egy ránk kényszerített helyzet. Remélem, minél előbb újra használhatjuk a rég bevált módszereinket. Ami most van, az tragédia" - fogalmazott a klubvezető.

Kitért rá, a zárt kapus mérkőzések játszásában ő nem lesz partner. "Ez a sport megcsúfolása, ezt nézők nélkül nem lehet csinálni. Azon kell drukkolni, hogy ennek a helyzetnek minél előbb vége legyen, és újra el tudjuk kezdeni a munkát" - szögezte le Egri István.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzetközi Küzdősport Gála a DVTK Arénában
Varázsoltak a DVTK Arénájában
SportMiskolcSzabadidő
A Tropicana Fight Night küzdősport gálát 1700 néző előtt rendezték meg Miskolcon a hétvégén.
Év tesitanára képünk illusztráció
Hamarosan kiderül, hogy kik Az év tesitanárai
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Lezárult a szavazás, következik az eredményhirdetés és a díjazás.
Szinay Csaba csütörtökön lép szőnyegre Brazíliában. Fotó: magánarchívum
Világbajnokságra készült a DVTK-s Szinay Csaba
SportSport
Birkózás: Brazíliavárosban rendezik az egyetemi világbajnokságot.
Ötödik a DVTK
SportMiskolcBelföld
Cselgáncs: felnőtt csapatbajnokság, Budaörs, kilenc nevező együttes.