Ugrás a tartalomra

Meccsenként ötöt lehet majd cserélni a labdarúgó NB I-ben és az MK-ban

Létrehozva
A mérkőzések során öt játékost lehet majd cserélni, amikor újraindul a magyar labdarúgó-idény - derül ki a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi határozatából.
Kép
Május végén folytatódik a labdarúgó bajnokság. (Fotó: Mocsári László)

Az MLSZ közölte, hogy a tervek szerint május 23-án, a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai szezon, az OTP Bank Liga pedig május 30-án, a 26. fordulóval indulhat újra.
Az elnökségi határozatban szerepel, hogy a meccsek során öt cserejátékos léphet pályára, de a cserékre a mérkőzés alatt csak három időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele). A találkozók során továbbá mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára.
Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I negyedik helyezettje indul helyette az El-ben.
A szezon márciusban szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt.

 

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.