"A mai napon töröltük a 2019/20-as versenyévadot. Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás és a felnőtt bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ezt nem teszi lehetővé" - nyilatkozta Vári Attila, az MVLSZ elnöke az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot, mert szerették volna elkerülni a bonyodalmakat, hiszen a felnőtt csapatoknál a munkaszerződések a nyár közepén lejárnak, és az uszodák újranyitásának időpontja országszerte különböző. A nemzetközi kupaindulókról nem döntött hétfőn a szövetség elnöksége, mert még várja az európai és a nemzetközi szövetség határozatait.
"Ez a vízilabdacsalád döntése" - szögezte le Vári. Elárulta, hogy a ligával, a klubokkal, illetve a válogatottak és a klubcsapatok edzőivel, továbbá a támogatókkal is egyeztettek a döntést megelőzően. Az elnök úgy vélekedett, akkor tudták volna befejezni a bajnokságokat, ha a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítésének kihirdetésekor szinte azonnal el tudtak volna kezdeni mérkőzéseket játszani a csapatok.
Amikor mindenki megfelelő körülmények között tud majd készülni, onnan számítva körülbelül egy hónapot kell vízben tölteniük a csapatoknak ahhoz, hogy a hosszú kihagyás után sérülésmentesen tudjanak vízilabdázni. Éppen ezért a nyarat játékkal szeretnék tölteni.
"A Magyar Kupával kezdenénk, amelynek látványos mérkőzéseit az MTVA közvetíti. A férfiaknál augusztus végén, a nőknél szeptember közepén kell befejeződnie a sorozatnak" - magyarázta Vári.
Az MVLSZ március 14-én jelentette be, hogy felfüggeszt minden sorozatot, ez összesen 42 bajnokságot érintett. A férfi ob I a középszakasz elején ért véget, ebben a szakaszban az egyik csoportot a címvédő FTC-Telekom Waterpolo, a másikat pedig az OSC vezette veretlenül. Az európai szövetség a múlt héten jelentette be, hogy egyik nemzetközi kupát sem fejezik be.
Minden versenysorozatát törölte a Magyar Vízilabda Szövetség
Létrehozva
Minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította hétfőn és nem hirdetett bajnokokat a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ).
Ez is érdekelhet
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.