Ugrás a tartalomra

Hogyan tovább, Miskolc Steelers?

Létrehozva
Az anyagi gondokkal küzdő miskolci csapatnál július közepéig biztosan nem végeznek edzéseket. Hogy indulnak-e a HFL-ben a következő szezonban, az nagyban függ a támogatásoktól.
Kép

Pedig biztatóan indult az év az Acélosoknál: a járvány kitörése előtt komoly fizikai felkészítést végeztek Egri Attila erőnléti edző vezetésével. A külföldi játékosokkal és a Miskolc Renegades tagjaival kiegészülve készültek az újabb szezonra – mondta el Aggod Péter, a Miskolc Steelers szakosztályvezetője, elnökségi tagja.

A koronavírus-járvány azonban – náluk is – mindent keresztülhúzott. – Mi azonnal jeleztük a szövetség felé, hogy visszalepünk a bajnokságtól, illetve az edzéseket is beszüntettük. Nem szerettük volna, hogy bárkinek baja essen. A járvány ideje alatt a srácok otthoni erősítést végeztek.

A Magyar Amerikai Futball Szövetség (HFL) korábban bejelentette: augusztus 20-ig bizonyosan nem kezdődnek meg az amerikai futball bajnokságok. Ha ez a határidő, akkor lassan újra kellene kezdeni az edzéseket, a Steelersnél azonban kivárnak.

– Nagyon óvatosak vagyunk, megvárjuk, hogy a járvány lecsengjen, illetve kifejlesszék az ellenszert. És anyagilag is megterhelte a járvány a klubot, mivel az éves költségvetésünk jó része elment arra, hogy azonnali intézkedések keretében az amerikai szakvezetőnek és külföldi játékosainknak mihamarabb haza kellett mennie családjához – tette hozzá Aggod Péter.

Elmondása szerint egyelőre nincs döntés a hogyan továbbról. Edzéseket július közepéig biztosan nem végeznek, a 2020-as HFL-ben való indulás feltétele pedig az anyagi helyzet lesz.

– Ha meglesz rá a támogatás, akkor remélhetőleg el tudunk indulni. Ha nem, akkor újratervezzük a csapatot.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.