Ugrás a tartalomra

Idén nem futnak át Miskolcról Kassára

Létrehozva
A magyar és szlovák futók által is nagyon várt – április 18-ról szeptember 12-re halasztott – Kassa-Miskolc Ultramarathont a koronavírus-járvány helyzet kiszámíthatatlansága miatt idén sajnos nem tudják megrendezni.
Kép
Korábbi felvétel

– Egész évben (és már tavaly is) arra készültünk, azért dolgoztunk, hogy a tavaly, 20 év kihagyás után nagy sikerrel újra indított Kassa-Miskolc Ultramarathon futóversenyünket idén méltó módon folytathassuk – tudtuk meg Brógli Mátétól, a rendező miskolci Marathon Club alelnökétől. – Míg tavaly Kassáról rajtoltunk, a „rotáció” jegyében idén Miskolcot jelöltük meg rajthelyszínként. Sajnos egy eddig senki által nem ismert rémálom, a Covid-19 járvány keresztülhúzta az elképzeléseinket. Első körben az eredetileg április 18-ra kiírt időpontot kellett halasztanunk szeptember 12-re.  Kassai partnereink augusztus 17-én hivatalosan tájékoztattak bennünket arról, hogy a szlovák tiszti főorvos és az ottani Regionális Közegészségügyi Hivatal rendelkezései alapján a jelenlegi vírushelyzet mérlegelése után nem kaptak engedélyt a versenyben való közreműködésre, melyre egyébként ők is az év elejétől készültek. A magyar-szlovák határ esetleges ismételt lezárása, a járvány okozta  bizonytalanság, a hazai helyzet kiszámíthatatlansága, a fentiek összessége miatt sajnos nem tehetünk mást, mint az idei versenyt lemondjuk. A magyar és a szlovák rendezők számára mindent felülíró, elsődleges szempont a sportolók, rendezők, közreműködők, érdeklődők egészségének  megóvása. Az elvégzett munka jelentős része persze nem vész kárba. Nagyon bízunk benne, hogy jövő tavaszra minden akadály elhárul és 2021. április 17-én, szombaton ismét megrendezhetjük kassai sportbarátainkkal közösen ezt a határon átnyúló futóünnepet – mondta.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.