Ugrás a tartalomra

Diósgyőrben szerezte meg első győzelmét a Honvéd

Létrehozva
Az eddig pont nélküli Budapest Honvéd hat gólt, két kiállítást és egy kihagyott büntetőt hozó mérkőzésen legyőzte a házigazda Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján.
Preview Image
DVTK - Honvéd 2:4 | Juhász Ákos képgalériája

Az első negyedóra mezőnyjátéka után gyakorlatilag az első komolyabb helyzetet értékesítve megszerezte a vezetést a vendégcsapat, amely a folytatásban is többet veszélyeztetett. A hazaiak csak a játékrész utolsó harmadában váltak aktívabbá, de ez - legalábbis elsőre úgy tűnt - megbosszulta magát: Gazdag egy kontrából megiramodott, majd nagyszerű megoldással, szinte álló helyzetből, a labdát az egész diósgyőri védősoron átemelve megduplázta a Honvéd előnyét. A különbség azonban nem tartott sokáig, Grozav és Molnár révén ugyanis még a szünet előtt egyenlíteni tudtak a hazaiak. Az első játékrész hajrájában hat perc alatt három gól született.

A szünet után kiegyenlített játékot láthatott a közönség, majd ismét a félidő második felében pörögtek fel az események. Előbb Gazdag egy lesgyanús helyzet után ismét vezetéshez juttatta a vendégeket, majd Polgár Ugrai lerántásáért piros lapot kapott. A Diósgyőr emberhátrányban sem adta fel a csatát, többször is zavarba hozta a Honvéd védelmét, de még egyszer már nem sikerült egyenlítenie, sőt, a végén - Ugrai révén - visszaállt a kétgólos különbség. A ráadás pillanataiban Iszlai 11-est hibázott, majd még Grozav is kapott egy piros lapot.
 

Ez is érdekelhet

Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.
Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.