Ugrás a tartalomra

Lesz mit pótolni: újabb meccseket halaszt az MVLC

Létrehozva
Újabb két mérkőzést volt kénytelen elhalasztani pozitív koronavírustesztek miatt a férfi vízilabdacsapat. Lesz mit pótolni tehát Kis István tanítványainak, ha – a remények szerint – a hónap végén újra játékba lendülhetnek.

– Nyilvánvaló, hogy bajnoki mérkőzésről egyelőre szó sem lehet – szögezte le megkeresésünkre a PannErgy-MVLC szakmai igazgatója. Bachner Andrástól megtudtuk, az elmúlt időszakban volt, hogy egy tucat játékos és edzők is pozitív tesztet produkáltak. Mostanra annyi változott, hogy már „csak” öten minősülnek fertőzöttnek. A következő két mérkőzést azonban így is el kellett halasztaniuk: a KSI és a DVSE elleni már a hatodik és a hetedik volt a sorban. A miskolci pólósok szeptember eleje óta nem játszottak tétmérkőzést. Elmaradt – idősorrendben – a Honvéd, az Eger, az OSC, az FTC és az SZVE elleni meccs is.

Kép
Bachner András: bajnokiról egyelőre szó sem lehet

– Látható, lesz mit pótolnunk. Ha minden jól megy, akkor valamikor a hónap végén kapcsolódhatunk be újra a bajnoki küzdelmekbe, és lejátszhatjuk az elmaradt találkozókat a nemzetközi szereplések miatt elrendelt szünetben.

A játékosok és a szakmai stáb továbbra is karanténban marad tehát. Akkor sem ugranak azonban azonnal mélyvízbe, ha megvannak a szükséges negatív tesztek: az újra egészséges pólósokat egyebek mellett kardiológiai vizsgálatnak vetik alá, és csak új sportorvosi engedéllyel térhetnek vissza a játékhoz. Mindenféle szövődményt szeretnének kizárni, ezért a szigorú vizsgálatok sora. Erről határozott a Magyar Vízilabda Szövetség is, a sportolók egészségének megőrzése érdekében.

Ez is érdekelhet

Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.
Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.