Erről az MLSZ honlapja számolt be nem sokkal azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn többek között azt is bejelentette, hogy - amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától érvénybe lépő döntéseket követően - sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos.
Az MLSZ közleménye szerint a további döntéseket - például az amatőr futballra vonatkozóan - a kormányhatározat pontos részleteinek ismeretében hozza majd meg a szövetség elnöksége. A magyar csapat csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában a szerbekkel és a törökökkel játszik a Puskás Arénában három, illetve hat nappal később. Az Európai Labdarúgó Szövetség korábbi döntése értelmében a nézőtér harminc százalékát használhatták volna ki a szurkolók.
Az MLSZ visszatéríti a válogatott meccseire szóló jegyek árát
Létrehozva
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a koronavírus terjedését korlátozó legújabb intézkedések miatt visszatéríti a válogatott soron következő mérkőzéseire szóló jegyek árát.
Ez is érdekelhet
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.