Ugrás a tartalomra

Puskás Ferencre emlékezik az Aranycsapat Testület

Létrehozva
Puskás Ferenc, a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, 2006. november 17-én ezen a napon hunyt el. Az Aranycsapat Testület kegyelettel emlékezik a Nemzet Sportolójára, az olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra.
Kép

Lomnici Zoltán, a testület elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, akinek sikereit az egész világ elismerte és azok megbecsülést szereztek a magyarságnak.

"Az Aranycsapat tagjaként olyan győzelmek részese volt, amelyeket azóta sem sikerült felülmúlni. Része volt abban, hogy a labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportága lett - fogalmazott Lomnici Zoltán. - Amikor több mint fél évtizeddel ezelőtt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagjaként egy rendezvényen felkért az Aranycsapat emlékének ápolására, még nem tudhatta, hogy néhány hónap múlva követni fogja Puskás Ferencet és egymás mellett lelnek örök nyugalomra a Szent István Bazilika Altemplomában."

"Noha évtizedek teltek el az Aranycsapat fényes győzelmei óta, a sportszerető emberek évről évre megemlékeznek Puskás Ferencről és a válogatott többi tagjáról. Az Aranycsapat Testület mindent megtesz annak érdekében, hogy a győzelmek emléke eleven maradjon" - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.