Ugrás a tartalomra

Kínos DVTK-vereség, nem maradt "mínuszban" a Liptószentmiklós

Létrehozva
A DVTK Jegesmedvék csapata a 3-0-ra megnyert első harmadot követően 4-3-ra kikapott a sereghajtó, és idénybeli első győzelmét arató vendég Liptószentmiklóstól (Liptovsky Mikulás) a szlovák jégkorongliga vasárnapi játéknapján.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az a szokatlan eset állt elő, hogy a liptóiak erejéből csak két hosszabbításos vereségre telt az ezt megelőző 19 mérkőzésből, és mivel volt három büntetőpontjuk is, így mínusz 1 ponttal álltak a vasárnapi játéknap előtt.
A DVTK pénteken úgy kapott ki 5-4-re Zólyomban, hogy az utolsó harmadot 4-0-ra megnyerte. Most viszont mindjárt három ütött góllal kezdett a Liptószentmiklós ellen: a 10. percben két emberelőnyös találattal már 2-0 volt az állás, Magosi Bálint, valamint Csányi Karol volt eredményes, és később Kyle Osterberg is beköszönt.
A biztos előny kényelmessé tehette a hat sérült, illetve beteg alapemberét - köztük a válogatott Vas Jánost - nélkülöző miskolciakat, hiszen a szlovákok a 23. perc elején feljöttek 3-2-re. A találkozó derekán emberelőnyben az egyenlítés is sikerült nekik, amitől még jobban megzavarodott a DVTK, és 42 másodperc múlva megint Rajna Miklós hálójában táncolt a korong - immár tíz perc alatt négyszer. Most a Liptó vitte véghez azt a bravúrt, amit két napja a Jegesmedvék: 4-0-ra nyertek egy harmadot.
A harmadik játékrészben óvatosan játszottak a csapatok, ugyanakkor az idő múlásával került egyre nagyobb teher a hazaiak vállára, ám még emberelőnyökben sem sikerült betalálni.
Így aztán az a szégyen érte a DVTK-t, hogy az idényben az első csapat lett, amely kikapott a Liptótól, és a szlovákoknak ezzel a sikerrel immár plusz 2 pontjuk van. A DVTK maradt a tizedik a 12 csapatos bajnokságban öt győzelemmel és 14 vereséggel.

Szlovák liga, alapszakasz:
DVTK Jegesmedvék-MHK 32 Liptovsky Mikulás (szlovák) 3-4 (3-0, 0-4, 0-0)

Ez is érdekelhet

Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.
Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.