Ugrás a tartalomra

Al Bundy szorozva másféllel: egy meccsen hat touchdownt szerzett a szentek sztárja

Létrehozva
Karácsonyi csodaként emlegetik az NFL rajongói a New Orleans Saints - Minnesota Vikings összecsapást.

Brutális teljesítménnyel rukkolt elő Alvin Kamara, a New Orleans Saints sztárja az NFL 16., az alapszakasz szempontjából utolsó előtti fordulójában: az elkapásban is jeleskedő futójátékos NFL-csúcsbeállítást jelentő hat touchdownt szerzett a Minnesota Vikings elleni mérkőzésen.

Kamara most ráadásul inkább csak a futójátékát villantotta meg, mind a 6 touchdownt futásból szerezte ugyanis. A szeptemberben ötéves, 75 millió dolláros szerződést aláíró Kamara egészen döbbenetes hatékonysággal játszott, a 6 touchdownja ugyanis 22 futókísérletből jött, ezekkel összesen pedig 155 yardot szerzett.

 

Ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hazai pályán játszó Saints 52–33-ra legyőzze a Vikings csapatát, rajta kívül a Saints svájci bicskájának, az irányítóként, elkapóként, futóként és több rúgócsapat tagjaként is bevethető Taysom Hillnek volt még egy futott touchdownja, míg a rúgójátékos Will Lutz egy mezőnygólt értékesített. A súlyos sérülésből, 11-szeres bordatörésből visszatérő irányító, Drew Brees 311 passzolt yarddal és két eladott labdával zárta a meccset, de így is elsőként jutott az NFL-ben 80 ezer passzolt yard fölé.

A helyette is kiválóan játszó Kamara a 6 touchdownnal a rekorderek közé is bekerült:

Ernie Nevers 1929-es teljesítménye óta ő az első és egyetlen játékos, aki egy meccset hat futott TD-ig jutott, ez volt egyébként az NFL történetében a leghosszabb ideig egyénileg tartott csúcs,
Kamara a negyedik NFL-játékos lett egy meccsen hat TD-vel, utoljára Gale Sayers szerzett ennyit 1965-ben, de ő négyet futva, egyet elkapásból, egyet pedig egy visszahordott puntból.

Eredmény

Minnesota Vikings–New Orleans Saints 33–52

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.