Ugrás a tartalomra

Úszás: magyar bajnok lett Kopcsó Petra, a Miskolci Sportiskola versenyzője 

Létrehozva
​​​​​​​Az úszók II. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságát az elmúlt héten Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában rendezték meg. A Miskolci Sportiskola öt versenyzővel képviseltette magát a rangos erőpróbán. 
Kép
Kopcsó Petra (középen) a szegedi eredményhirdetést követően / Fotó: Miskolci Sportiskola

A 2009-es születésű Kopcsó Petra - első éves serdülőként - a 2008-ban született lányokkal versenyzett együtt. A Firtkó Adél által felkészített, a tréningekre lakóhelyéről, Göncről bejáró tehetséges és szorgalmas versenyző két számban is döntőt úszott, melyek közül az ötven méteres mellúszásban magyar bajnoki aranyérmet harcolt ki – közölte a Miskolci Sportiskola.

A 2008-ban született, szintén elsőéves serdülő Doszpoly Zsombor nem kevesebb, mint három fináléban volt érdekelt. Zsombor edzéseit Sajgó László irányítja – írták a közleményben.

A Miskolci Sportiskola úszó szakosztálya ezúton is köszönetet mond a versenyzők regenerálódásában hosszú évek óta nélkülözhetetlen szerepet betöltő Jurák Árpádnak, aki sport- és gyógymasszőrként, lelkiismeretes munkája mellett, ha kell sofőrként (ahogy tette ezt ezúttal is) és egyéb feladatok ellátásában is önzetlen segítséget nyújt.

Eredmények

Leányok, serdülő kcs., 50 m mell: 1. Kopcsó Petra (Miskolci Sportiskola, edző: Firtkó Adél) 32.87 mp. 100 m mell: 4. Kopcsó Petra, 1:12.57 perc

Fiúk, serdülő kcs., 50 m gyors: 7. Doszpoly Zsombor (Miskolci Sportiskola) 28.35 mp. 100 m gyors: 6. Doszpoly Zsombor, 51.21. 50 m pillangó: 8. Doszpoly Zsombor, 25.92

4x100 m mix vegyes: 9. Miskolci Sportiskola (Doszpoly Zsombor, Kopcsó Petra, Fazekas Ádám, Bánhegyi Brigitta) 4:08.41
4x100 mix gyors: 9. Miskolci Sportiskola (Fazekas Ádám, Doszpoly Zsombor, Fogarasi Janka, Bánhegyi Brigitta) 3:45.92.
 

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.