Az első félidőben a DVTK időnként hatalmas nyomást helyezett az ellenfél kapujára, sorra alakította ki a helyzeteket, ám vagy mellé ment a labda, vagy az egykori diósgyőri akadémista, Kovács Marcel védett. A 36. percben azonban ő is tehetetlennek bizonyult, amikor Jurek távoli lövését követően Gera Dániel érkezett jól a kipattanóra. A szünet után is a Diósgyőr támadott többet, ám a vendégek szinte a semmiből egyenlítettek büntetőből. A gól után felbátorodtak a vendégek, több helyzetet is kialakítottak, de sem ez, sem a diósgyőri ellentámadások nem vezettek eredményre a lefújásig - számolt be a meccsről a dvtk.eu.
Ikszelt az NBII felé csúszó Kisvárdával a DVTK
Ez is érdekelhet
Példát mutatnak a gyerekeknek
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Már az országos címért versenyeznek
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös akciója keretében idén is meghirdették Az év kedvenc tesitanára elnevezésű szavazást.