Ugrás a tartalomra

Párizs 2024 - Csipes Tamara ezüstérmes kajak egyes 500 méteren

Létrehozva
Csipes Tamara ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében a párizsi olimpián. A döntő másik magyar résztvevője, Gazsó Alida Dóra hatodik lett.
Kép
Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én. MTI/Kovács Tamás

Csipes a rajtból nagyon jól jött el, az élre állt, 250 méternél vezetett a címvédő Lisa Carrington előtt, az új-zélandi kajakos azonban jobban bírta a hajrát és ő győzött. Nyolcadik olimpiai aranyával beérte a sportág eddig abszolút csúcstartóját, a német Birgit Fischert.

A harmadik helyre a dán Emma Jörgensen futott be, Gazsó pedig, aki a mezőnyben jött végig a pályán, hatodik lett. A két magyar előzőleg négyesben harmadik, párosban második volt.

Csipes Tamara a magyar küldöttség 16. érmét - a hatodik ezüstöt - szerezte a párizsi olimpián.

Kép
Az ezüst is szépen csillog.

A fináléban ott volt az esélyesek között a címvédő és világbajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki a nyolcadik olimpiai aranyáért szállt versenybe, honfitásra, Aimee Fisher, a dán Emma Jörgensen és Gazsó Alida Dóra és bízhatott akár dobogós helyezés elérésében is.
Tokióban Carrington, Csipes, Jörgensen, a tavalyi, duisburgi vb-n Carrington, Jörgensen, Csipes volt a sorrend az élen. Fisher az idei világkupákon kétszer is legyőzte honfitársát, Carringtont, májusban, Szegeden a világ eddigi legjobb idejét evezte 1:46.19-cel. Ennél Csipes ment jobban a válogatón, de az nem nemzetközi verseny volt, ezért nem regisztrálták.

A négyesben korábban kétszeres olimpiai bajnok, a futamot öt ötkarikás éremmel kezdő Csipes, aki idén megnyerte Szegeden az Eb-t, kiválóan rajtolt, és gyorsan az élre állt. Ez sokat ígért, mert általában Carrington szokott vezetni. A táv felénél Csipes még mindig az élen lapátolt, csak az új-zélandi klasszis tudta vele tartani a lépést. A táv második felére viszont utóbbiban több erő maradt, így Csipesnek ezúttal is meg kellett elégednie a második hellyel, mint három éve.

Carrington a nyolcadik olimpiai aranyával beérte a sportág eddig abszolút csúcstartóját, a német Birgit Fischert.
A harmadik helyre Jörgensen futott be. Gazsó, aki a mezőnnyel jött végig, hatodikként ért célba. A két magyar előzőleg négyesben harmadik, párosban második volt.

Ez is érdekelhet

Diósgyőri hatvannégy kockás diadal
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz város a magyar sakkozásért verseny, Edelény, 2 ország, 59 játékos, 4 csoport, 7 forduló, 2x10 perc + lépésenként 5 másodperc bónusz.
Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.