Ugrás a tartalomra

Kanadai hokissal erősített a DVTK Jegesmedvék

Létrehozva
A kanadai Garet Hunt a DVTK Jegesmedvék legfrissebb igazolása - derült ki a jégkorongklub honlapjának csütörtöki híréből.
Kép
Fotó: dvtk.eu

A bejelentés szerint a kemény, fizikális játékban nagy rutinnal rendelkező támadó szerdán érkezett meg Miskolcra, és már csatlakozott is a 2024/2025-ös szezonra készülő csapathoz.
    
Hunt az egyik legrangosabb kanadai juniorliga (WHL) bajnoki címével kezdte pályafutását, majd egészen fiatalon bemutatkozhatott Észak-Amerika második legerősebb bajnokságában, az AHL-ben. Már ekkor is a fizikális játék jellemezte őt leginkább a jégen, de gyakran gólokkal és gólpasszokkal is segítette aktuális csapatát - olvasható a honlapon.
    
A kanadai támadó Európába szerződve az orosz bázisú nemzetközi bajnokságban, a KHL-ben a Kunlun Red Star csapatát erősítette, a 2021/2022-es idényben pedig Brassóban, a Corona Brasov együttesében játszott az Erste Ligában.
    
"Büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a nagy hagyományokkal rendelkező klubnak, amelyről csak jókat hallottam. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsem a csapatot a mostani Erste Liga-szezonban" - nyilatkozta a 36 éves Garet Hunt.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.