Ugrás a tartalomra

Ezeréves történelmünk elevenedik meg

Létrehozva
Nyílt napot tart a Miskolci Íjász Egylet szeptember 29-én, vasárnap, 10 órától a Vadas Jenő utcai edzőpályáján, a Sanofi elágazással szemben.
Kép
Miskolci Íjász Egyesület / Fotók: magánarchívum

A nyílt napot a Magyar Honvédelmi Sportszövetség támogatásával rendezik meg Szász Róbert egyesületi elnök tájékoztatása szerint, aki elmondta: várnak minden íjászat iránt érdeklődő miskolcit, életkortól függetlenül.

– Az íjászat egy olyan mozgásforma, amelynek elkezdése és gyakorlása nem kötődik életkorhoz – emelte ki, hozzátéve: az érdeklődőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy megismerkedjenek ezzel a különleges, évszázados, sőt évezredes múlttal rendelkező sporttal és életérzéssel.

A program során a résztvevők röviden betekintést nyerhetnek az íjászat történetébe, és kézbe vehetnek különböző típusú íjakat, megismerkedhetnek azok karbantartásának és hangolásának fortélyaival, valamint lehetőséget biztosítanak számukra saját nyílvessző készítésére is. A magyarországi íjászélet mindennapjain túl megismerkedhetnek a versenytípusokkal és szakágakkal. Emellett lehetőséget kapnak arra, hogy kipróbálják az íjászatot, elsajátítsák az alaptechnikákat, vagy éppen gyarapítsák gyakorlati tudásukat.

Kép
Megelevenedik a múlt

Szász Róberttől megtudtuk azt is, hogy a résztvevők gyakorló íjászokkal is megismerkedhetnek, és bemutatják a 3D íjászat szakágat is, amely valós környezetben, valósághű állatalakcélokkal imitálja a vadászatot. Az egyes programelemeket külön „állomásokon” lehet igénybe venni. A résztvevők saját igényeik szerint tölthetnek több-kevesebb időt az egyes helyszíneken, akár többszöri visszatéréssel is.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.