Ugrás a tartalomra

Összekábelezték a MEAFC-ot a FUX-szal

Létrehozva
Szponzorációs megállapodást kötött a FUX Zrt., valamint a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC). A felek erről tartottak közös sajtótájékoztatót péntek délelőtt a cég irodaházában.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az eseményen felidézték: az elmúlt esztendőkben számos alkalommal, legfőképp karitatív akciók során működött már együtt a miskolci vállalat és az egyetemi klub. A 2024/25-ös szezonra azonban még szorosabbra fűzték a kapcsolatot: tizenkét hónapon keresztül havi egymillió forintos összeggel támogatja a FUX a MEAFC-ot.

A MEAFC ügyvezetője kifejtette: miután a TAO rendszerének bevezetése óta a piaci szereplők részéről egyre inkább háttérbe szorultak a klasszikus támogatási formák, így komoly jelentőséggel bír a klub csapatainak juttatandó tétel. Koschik-Gyenes Mirella felfedte: úgy mezeiken, mint az egyetemi körcsarnok molinóin is feltűnik majd a cég felirata.

A FUX Zrt. cégvezetője rámutatott: a villamosipari vezetékeket gyártó vállalat döntően hozzájárul ahhoz, hogy az elektronikai cikkekkel telített életünk minél komfortosabb legyen. Ez azonban – vezette le Barkóczy Péter – életvitelünkben számos negatív, a mozgás visszaszorulásával járó hatással is bír. Mint kifejtette, a Miskolci Egyetemhez való kötődésen felül cégük ezért is tartja fontosnak, hogy támogassa a helyi sportéletet.

Kép

Váczi Péter, a MEAFC NBI.B, Piros csoportos férfi kosárlabda csapatának vezetőedzője, illetve Barócsi Ákos, a MEAFC Extraligás férfi röplabda csapatának szakosztályvezetője azt emelte ki, hogy az egyetemi klub népszerűsége révén a FUX mindezzel nem csupán az élsportot, hanem a tömegsportot is támogatja.

Ez is érdekelhet

Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.
Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.
Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.