Ugrás a tartalomra

Elhunyt Tamás Gyula

Létrehozva
Életének 84. esztendejében elhunyt Tamás Gyula, a DVTK válogatott kapusa.
Kép
Fotó: Nemzeti Sport

Tamás Gyula 1963 és 1969 között 143 hivatalos mérkőzésen őrizte a vasgyáriak kapuját, ezt követően Budapestre igazolt a Vasashoz. 1980-ban vonult vissza, később kapusedzőként dolgozott a magyar labdarúgó-válogatott, a Vasas, a Videoton, az Újpest, a Felcsút, a ZTE és a Salzburg csapatai mellett.

- Az Újpest FC elleni első tavaszi mérkőzés előtt gyászszünettel emlékezünk rá - olvasható a dvtk.eu-n.

Ez is érdekelhet

Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Kikaptak a piros-fehérek
SportMiskolcBelföld
A táblázat hatodik helyén álló, így esélyesebb vendégek simán nyertek az utolsó előtti diósgyőriek ellen szombaton.
Miskolczi Márk visszavonul
SportMiskolc
A DVTK Jegesmedvék Erste-ligás együttesének kapitánya befejezi aktív játékos pályafutását.