Ugrás a tartalomra

Vas Blanka Maasmechelenben aratta pályafutása második győzelmét

Létrehozva
Vas Blanka megnyerte a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa szombati versenyét a belgiumi Maasmachelenben, ezzel pályafutása második vk-sikerét aratta.

A 23 esztendős magyar bringás az összetett ötödik helyéről várta a rajtot, és a remek startot követően tagja volt az élmezőnynek.

Az esőtől feláztatott és sáros, szűk pályán nehéz volt előzni, Vasnak ez mégis sikerült, hamar az élre állt, az első két körben ott is tekert. Az ötkörös viadal harmadik körére a riválisok közül hárman utolérték, négyesük messze az üldözők előtt tekert, akik között a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel bukott.

Az utolsó körre picit szétszakadt csoportban Vas harmadik helyen tempózott, egy technikás részt remekül megoldva az élre állt, miközben az ellenfelek közül volt, aki még ebben a körben is kerékpárcserére kényszerült, ezt Vasnak csak egyszer kellett megtennie a verseny alatt.

A hegyikerékpárban világbajnok Puck Pieterse bukás miatt leszakadt az élbolyról, Vas pedig a hajrában is kitartott a meredek rézsűkön, felázott homokos részeken is, és bár az U23-as világbajnok Zoe Bäckstedt a végén sprintelésre kényszerítette, így is győzni tudott. Harmadikként a szakág 2021 vb-aranyérmese, Lucinda Brand ért be.

Ezzel Vas 2021 októbere, az Overijsében aratott diadala után második vk-viadalán ünnepelhetett, és csendült fel neki a Himnusz.

A magyar bajnok Bruchner Regina (MVM VESC) az 58. lett közel kilenc és fél perc hátránnyal.

A vk-sorozat vasárnap a hollandiai Hoogerheidében zárul.

Eredmény (a vk eredményközlője alapján):

1. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 48:58 perc
2. Zoe Bäckstedt (brit, Canyon//SRAM) 1 másodperc hátrány
3. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) 12 mp h.
...58. Bruchner Regina (MVM VESC) 9:35 p h.

 

Ez is érdekelhet

A diósgyőri harcosok és edzőik Dunakeszin. Fotó: magánarchívum
Hat aranyérmet harcoltak ki
SportMiskolc
Szombaton Dunakeszi adott otthont a muaythai szakág országos bajnokságának.
A vasárnapi mérkőzésen a hazai pálya előnye dönthet a piros-fehérek javára. Fotó: magánarchívum
Este helyett délután ejtik a korongot
SportMiskolc
Vasárnap hazai pályán, a népkerti jégcsarnokban fogadja ellenfelét a diósgyőriek hokicsapata.
Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.