Ugrás a tartalomra

Irdatlan pénzt kell fizetnie annak, aki a Super Bowl közben szeretne hirdetni

Létrehozva
Írd és mondd: bő 3 milliárd forintot kérnek fél percért.
Kép
A Kansas City Chiefs irányítója, Patrick Mahomes sorozatban harmadszor ülhet az NFL trónjára. Fotó: Facebook

Ahogy megszokott, óriási várakozás előzi meg az amerikai futball döntőjét, a februárban esedékes Super Bowlt. Nem elég, hogy a világ egyébként is legkomolyabb nézettséget hozó sporteseményéről van szó, még az is megspékeli az idei döntőt, hogy megismétlődik a két évvel ezelőtti, heroikus küzdelmet hozó összecsapás.

Kansas City Chiefs vs. Philadelphia Eagles.

Ráadásul a címvédő Főnökök az NFL történetének első csapataként diadalmaskodhatnak zsinórban háromszor.

A sportág szerelmesei már a gondolatba is beleborzonganak, óriási mérkőzésre van kilátás – amit pontosan tudnak a ligánál is, így a szokásoknak megfelelően idén is emelkedett az az összeg, amelyet a nagy cégeknek kell fizetniük, ha a világ legnézetteb egynapos sporteseménye közben szeretnének hirdetni – írja az amerikai focit itthon közvítető Net 4 honlapja.

Ebben az évben óriási ugrás tapasztalható, hiszen amíg 2024-ben „csak” 7 millió dollárba került 30 másodpercnyi reklámidő, addig idén ez már 8 millió dollárba fáj – ez nagyjából 3,15 milliárd forint.

Persze marketingszempontból még így is valószínűleg bőven megéri a hirdetőknek ez az összeg, hiszen az előzetes felmérések szerint legalább 120 millióan nézik majd az Egyesült Államokban a címvédő Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles összecsapását. Tavaly egyébként 123,7 millió tévénézőt regisztráltak országszerte, azaz csaknem minden harmadik amerikai a finálét nézte.

 

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.