Ugrás a tartalomra

A 115 éves DVTK-t ünnepeljük

Létrehozva
115. születésnapját ünnepli a DVTK, ugyanis 1910. február 6-án néhány diósgyőri srác megalapította a diósgyőr-vasgyári munkás étteremben a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét. A klub első elnökének Vanger Vilmost kérték fel. A többi már történelem…
Kép
A dvtk.eu felvételei

"Nagyszerű 115 év áll a hátunk mögött, és bízhatunk a jövőben is. A klub gazdasági háttere stabil, az infrastruktúra az elmúlt években fantasztikus ütemben fejlődött, kiemelt sportegyesület, és kiemelt futballakadémia lettünk. Talán ma már elmondhatjuk azt, hogy a DVTK alapítói büszkék lennének arra, hogy az elmúlt évtizedek klubvezetői, sportolói és szurkolói közösen hová jutottak el - olvasható a dvtk.eu-n.

Mint azt a klub honlapján felidézik: a 20. század elején Diósgyőr-Vasgyárban is egyre többen ismerkedtek meg a labdarúgással, ezzel az akkoriban hazánkban még újdonságnak számító angol játékkal. Tódultak a fiatalok - pályák híján - a nagyobb füves területekre, ahol boldogan rúgták a labdát és egymás lábát, mikor hogy sikerült. A szülők pedig örömmel látták, hogy értelmes elfoglaltságot találtak gyerekeik.

Kép

1907-ben Bende Antal vasesztergályos labdát rendelt Budapestről, majd a foci iránt érdeklődőket megismertette a labdarúgás szabályaival is. Tőle Loukota Ernő vette át az irányítást, aki átszervezte a csapatot és megalapították a fehér színű szerelésben pályára lépő Diósgyőri Ifjúsági Kört (DIK). A DIK mintájára 1908 tavaszán Ihring Antal vezetésével egy másik vasgyári tanoncokból álló futballcsapat is nevet és csapatszínt választott, megalakul a piros-fehér Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság (DVLI).

A teljes visszatekintő írás ITT olvasható.

Ez is érdekelhet

Húsz egyesület küld versenyzőt
SportMiskolc
Miskolcon rendezik a shito magyar bajnokságának második fordulóját a hétvégén.
Ötszettes csatát nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
123 perc alatt dőlt el a találkozó.
A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.