Ugrás a tartalomra

Szoboszlai Dominikot választották a Liverpool legjobbjának

Létrehozva
A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson a magyar válogatott labdarúgót választották február hónap legjobbjának az angol futball-bajnokságot vezető klubnál.
Kép
Szoboszlai Dominik magyar válogatott labdarúgó.

Az oldalon "fáradhatatlan középpályásként" jellemzett magyar játékos ebben a szezonban először nyerte el az elismerést - írja közleményében az MTI.

Az év második hónapjában a magyar válogatott csapatkapitánya hétszer lépett pályára a Vörösöknél és három gólt szerzett. A voksoláson egyiptomi csapatársa, Mohamed Szalah végzett a második helyen - teszik hozzá. 

"Ragyogó hónap volt a csapat számára és számomra is. Elkaptam a ritmust, amit szerettem volna és remélem, hogy ezt sikerül folytatni. - idézte a klub honlapja Szoboszlai Dominikot. - Fontos hónap volt. Tudtuk, hogy sok mérkőzés vár ránk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk belőle. Ez volt a terv, amit teljesítettünk is, és megyünk előre."

Arra a kérdésre, hogy mi volt a csúcspont számára februárban, a 24 éves játékos a címvédő Manchester City elleni idegenbeli mérkőzést jelölte meg, amelyen góllal és gólpasszal vette ki a részét a 2-0-s sikerből.

Ebben az idényben Szalahot négyszer (augusztus, október, november, december), Ryan Gravenberchet (szeptember) és Cody Gakpót (január) pedig egyszer-egyszer választották meg a drukkerek a hónap legjobbjának, hozzájuk csatlakozott most Szoboszlai Dominik - foglalják össze. 

 

Ez is érdekelhet

Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.