Ugrás a tartalomra

DVTK: gólya járt a csapatkapitánynál

Létrehozva
A DVTK középpályás családjában örömteli esemény történt. A DVTK alapembere új lendülettel várja a szezont.

Megkezdődött a munka a DVTK NB I-es labdarúgócsapatánál, a játékosok pénteken és szombaton egészségügyi vizsgálatokon és fizikai felmérőkön vettek részt, a hétfői, első közös edzés előtt.

A Miskolc Televíziónak a diósgyőri együttes csapatkapitánya, Holdampf Gergő nyilatkozott az új idény előtt. 
– Azt kell mondjam, hogy az elmúlt szezon mentálisan és érzelmileg is kivett az emberből, úgyhogy nagyon jókor jött a szünet, és sikerült feltöltődni – mondta a 30 éves középpályás, majd így folytatta: – Tudtunk a szeretteinkkel lenni, a családdal, én személy szerint is. Hozzánk megérkezett a második pici is, és jó volt, hogy az első heteket közösen tölthettük.

Kép
Holdampf Gergő
Holdampf Gergő, a DVTK csapatkapitánya. Fotó: Osztie Tibor
A DVTK csapatkapitánya a jövőről

A csapatkapitány arról is szót ejtett, hogy új lendülettel várja a 2025/26-os évadot, amely előtt többek között vérvételen, ekg-vizsgálaton, fizikai terheléses méréseken, a sérülést megelőzendő feladatokkal kapcsolatos gyakorlatokon vettek részt
Holdampf Gergőtől azt is megtudtuk, hogy a szünetben is volt edzésfeladat, amelyet végre kellett hajtani, illetve, hogy minden játékos a megfelelő versenysúllyal, jó kondícióban érkezett vissza a diósgyőri labdarúgó bázisra.

A 2025/26-os idény hajnalán a következőket nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Holdampf Gergő: 
– Ha a jövőbe tekintünk, akkor mindenképpen fontos, hogy a csapat körül kialakuljon az állandóság és a nyugalom, és úgy vélem, hogy most minden ebbe az irányba mutat. A vezetőedzőnket jól ismerjünk, és azt gondolom, hogy az egész csapat nevében mondhatom, hogy bizakodóan várjuk a jövőt.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.