Ugrás a tartalomra

Világválogatottunk lehet az MLSZ elnöke szerint

Létrehozva
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.
Kép
Fotó: MTI

Az MLSZ – jövőre 125 éves – történetének leghosszabb ideje regnáló elnöke a Nemzeti Sport szerdai számában megerősítette, hogy külön stáb dolgozik a magyar gyökerű külhoni, vagy akár távoli kontinensen nevelkedő, esetleg honosítható futballisták felkutatásán.

„Továbbra is fontosnak tartjuk a hazai játékosok képzésének fejlesztése mellett a külföldön élő és játszó magyar, magyar származású, hátterű fiatalok feltérképezését és meghívását a korosztályos válogatottakba. Neveket és klubokat azért nem említek, mert ezen a terepen is versenyhelyzet van” – nyilatkozta Csányi Sándor.

Hangsúlyozta: továbbra is elsődleges szempont, hogy a futballista maga is akarjon a magyar válogatott tagja lenni. Ebben pozitív visszacsatolás, hogy az utóbbi időszakban már meghívott 10-15 fiatal játékos igen jónak ítélte meg a szakmai körülményeket, örömmel és büszkén húzta magára a címeres mezt.

„Ma már ott tartunk, hogy játékosmegfigyelő-rendszerünk az egész világra kiterjed, több mint harmincezer nevet vizsgáltunk korábban számítógépes algoritmus segítségével is. Senki ne lepődjön meg, ha a közeljövőben nemcsak a szomszédos és különféle európai országokban, hanem azokon kívül felnövő magyar játékosok tűnnek fel a csapatainkban, akár az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy éppen Argentínából érkezve” – magyarázta.

A magyar válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban Írországgal, Portugáliával és Örményországgal találkozik szeptembertől. Ennek kapcsán Csányi úgy fogalmazott: a Nemzetek Ligáját megnyerő, jelenleg Európa legerősebb csapatának számító portugálok ellen is törekedni kell a pontszerzésre.

„Nem reális elvárás a portugálok megelőzése, a pótselejtezőt érő második hely viszont az” – vélekedett.

Az elnök kifejtette: nincs egyszerű helyzetben a válogatott, de nagy sikernek tartaná, ha 1986 után sikerülne a három Európa-bajnoki kijutást megkoronázni egy világbajnoki részvétellel.

„Már most készülni kell a Nemzetek Ligájában az A-osztályba való visszatérésre, és utána a sorozatban negyedik Eb-kijutásra” – fűzte hozzá.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Ez is érdekelhet

Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.
Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.
Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.