Ugrás a tartalomra

Üzent a miskolci ügyvéd-küldöttségvezető

Létrehozva
Vármegyénk székhelyének bravúrja: Kínában dr. Mészáros János a kormányos.
Kép
Mészáros csengtu
Dr. Mészáros János miskolci ügyvéd-küldöttségvezetőnek sok dolga van Csengtuban. Fotók: magánarchívum

A 12. Világjátékokra utazott magyar delegációt az ismert és elismert ügyvéd vezeti. Olyan tisztségeket visel, amelyekkel szűkebb pátriánkból rajta kívül senki nem dicsekedhet: a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, a Magyar Karate Szövetség első embere, a Magyar Olimpiai Bizottság jogi bizottságának vezetője, mellesleg nyolc danos övfokozatú karate mester.

Kép
Mészáros Csengtuban
A magyar küldöttség Csengtuban

– Csengtuból üdvözlöm a miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei sportkedvelőket – írta elektronikus üzenetében a távoli Ázsiából a nem olimpiai sportokat tömörítő legnagyobb multisport-eseményen szereplő nemzeti csapatunk kormányosa. – A 2005-ös, duisburgi játékok óta mindegyiken jelen voltam. A mostani nagyszabású rendezvény augusztus 17-én zárul és most úgy néz ki, hogy nagyon sikeres Világjátékokat zárunk majd.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.