Ugrás a tartalomra

Csermák újabb világversenyekre utazik

Létrehozva
A DVTK dzsúdósa az ifjúságiak és a juniorok között is tatamira lép.
Kép
csermak_daniel_dvtk_dzsudo_250825.jpg
Csermák Dánielre újabb nagy feladatok várnak. Fotó: Magánarchívum

– Csúcsra járatjuk magunkat – mondta a rájuk váró programról Flórusz János, a diósgyőri cselgáncsozók vezetőedzője. – Pár nap múlva Bulgáriában rendezik az U18-as ifjúsági világbajnokságot, amelyen augusztus 29-30-án plusz 90 kilóban versenyez Csermák Dániel, akivel Gercsák Szabina volt ifjúsági olimpiai bajnok, klubunk edzője tart szakvezetőként Szófiába.

A miskolci sportoló a közelmúltban két nagyot már dobott. Súlycsoportjában megnyerte a Szkopjében rendezett U18-as Európa-bajnokságot, majd diadalmaskodott az ugyancsak szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, az EYOF-on is. Ennek következtében a szófiai jelenése a harmadik fellépése lesz, de jön a negyedik is.

– Szeptember 4-én a szlovák fővárosban startol a junior, vagy más néven az U21-es Európa-bajnokság – folytatta a vezetőedző. – Dani ott 5-én és 6-án versenyez, és hiszünk benne, hogy Pozsonyban is leteszi a névjegyét a már említett plusz 90 kilogrammban. A kontinensviadalra ketten, jómagam és Gercsák Szabina kísérjük el tehetséges dzsudokánkat. Aki a negyedik nagy kiküldetése után már megáll, több nemzetközi viadala valószínűleg már nem lesz az idei esztendőben.

Amennyiben az egykori szocialista szektor két országában is dobogós helyet kaparintana meg Csermák Dániel, akkor valószínűleg hazai, de legalábbis könnyen lehet, hogy regionális csúcsot állítana fel a négy éremmel. Kettő már a zsebében van, ráadásul mindkettő a legfényesebb medáliából, és most is esélyesként utazik Bulgáriába, majd északi szomszédainkhoz.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.