Ugrás a tartalomra

Háromszor intették, majd leléptették

Létrehozva
Az angliai Liverpoolban folyik a felnőtt ökölvívó világbajnokság.
Kép
mester_soma_hell_fight_club.jpg
Mester Soma (balról) kiesett a vébén. Fotó: magánarchívum

A Bank Arénában zajló esemény péntek délutáni programjában lépett a kötelek közé a miskolci Mester Soma, aki a skót Alan James Mark Perrie ellen bokszolt és vereséget szenvedett. Ezzel nem jutott a legjobb tizenhat közé, a kiesés sorsára jutott.

– Tanítványomat a harmadik menetben szabálytalanság miatt leléptették – mondta Siroki Norbert, a Hell Fight Club vezetőedzője. – Mindháromszor fejelést látott nála a bíró, aki ezért háromszor megintette. Már fél perc után ebben a figyelmeztetésben részesítette, így versenyzőnknek kevés esélye maradt a sikerre. Egyébként jó mérkőzést vívtak a felek, de ez Somát már nem vigasztalja.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.