Ugrás a tartalomra

Iksz az írek ellen, emberhátrányba kerültünk, úgy egyenlítettek

Létrehozva
Jobbak voltunk, de az emberhátrány megpecsételte Marco Rossi csapatának sorsát szombaton.

Remekül kezdte az első világbajnoki selejtező mérkőzését a magyar válogatott, magabiztosan játszott az első perctől kezdve, olyannyira, hogy már a második percben megszereztük a vezetést: Sallai bal oldali beadását Doherty kifejelte, Styles előrefelé passzolt, Varga Barnabás kiugrott a labdával, majd 8 méterről estében a léc alá bombázott! 0–1

Nem lassítottak Marco Rossi tanítványai, aminek a 15. percben meg is lett az eredménye: Szoboszlai jobb oldali szöglete után Sallai 6 méterről félmagasan a kapu jobb oldalába fejelt! 0–2

Míg az első félidőben szépnek tűnt minden, úgy változott a játék képe a második félidőben. Alig telt el néhány perc, szépítettek az írek: Manning szabadrúgásból kapura lőtt, Dibusz kiütötte a labdát, Szmodics befejelte középre, ahol a Varga és Orbán mellett felugró Collinsról került tovább a labda, mögötte Ferguson érkezett, és 4 méterről a kapuba kanalazta a labdát! 1–2

Jött aztán a fekete leves: az 52. percben Sallai Roland pirosat kapott. A magyar válogatott támadója taposott rá O'Shea lábára, a játékvezető pedig egyből felmutatta neki a pirosat.

Rendkívül nehéz fél óra várt a magyar válogatottra, hiába képviselünk magasabb minőséget, az emberhátrány miatt a kapunkhoz szögeztek az írek. Sorra jöttek a beadások, a szabadrúgások, és hol Dibusz Dénes mentett nagyot, hol a védőinknek sikerült tisztázni az utolsó pillanatban.

A 93. percig bírtuk a nyomást: Manning ívelt középre balról, Idah 4 méterről a léc alá fejelt... 2–2. Ez is maradt a végeredmény.

A magyarok kedden a csoport favoritját, a júniusban Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát fogadják a Puskás Arénában.

Ez is érdekelhet

Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.
Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.
Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.