Ugrás a tartalomra

Nagy sakktornákon játszanak

Létrehozva
Több diósgyőri játékos is asztalhoz ül a vármegyei versenyeken.
Kép
zambo-zoltan-ot.jpg
Zámbó Zoltán, a piros-fehérek szakosztályvezető-vezetőedzője Fotó: magánarchívum

Kazincbarcikán szeptember 14-én, vasárnap tartják a XXIV. Kovács Aladár- Simon József emlékversenyt, amelynek a Kazinczy Ferenc Tagiskola ad otthont. Az esemény díszvendége Almási Zoltán nemzetközi nagymester, kilencszeres magyar bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes sakkozó lesz, a versenybírók között pedig közreműködik Zámbó Zoltán, a DVTK szakosztályvezetője. A legjobbak között több százezer forintot osztanak szét.

Szeptember 25-28. közötti, Edelényben sorra kerülő nemzetközi viadal mottója: Élesítsd az elméd és versenyezz a dicsőségért. A tornának a Hadobás Pál Művelődési Központ ad otthont. A pénzdíjazás meghaladja az egy millió forintot.

– Természetesen képviseltetjük magunkat ezeken a fontos eseményeken – közölte Zámbó Zoltán FIDE-mester, aki a vezetőedzői tisztséget is betölti a DVTK-nál. – Házi versenyt tartunk és az ezen nyújtott teljesítmények alapján döntünk az indulóinkról.

Címkék

Ez is érdekelhet

Biros Barnabás: visszahelyezzük Miskolcot a magyar vízilabda térképére
SportMiskolc
A Miskolci Vízilabda Klub vezetője a klub jövőjével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a közösségi oldalukon hétfőn.
Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.
A három pont a lényeg
SportMiskolcBelföld
Felejthető meccset nyertek hazai környezetben a Macik.
Egy pontot kaszált a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindent megtettek az egyenlítésért.