Ugrás a tartalomra

Bükk Kupa: helyenként szakadt

Létrehozva
A kilencedszer kiírt országos kerékpáros verseny vasárnapi etapját mindenki nagyon várta.
Kép
dscf3816.JPG
A tíz kilométeres hegyi verseny rajtja előtti pillanatok a jávorkúti elágazásnál Fotó: Kolodzey Tamás

A rendezvény egyben Somogyi József emlékviadal is, csaknem száz nevezővel. A jávorkúti elágazástól percenként indították a sportolókat. Reggel 8 és 9 óra között gyülekezett a mezőny, a kellemesnek mondható 15-18 fokos időben. Később bejött a hibapont: eleredt az eső és ilyen még nem történt korábban a Bükk Kupákon. 

Somogyi László főszervező azonban már a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a bringázás szabadtéri sport, lehet napsütés, eső és sár, a nyeregbe ülők mennek, hajtanak. 
(Az esemény részleteire portálunkon visszatérünk, az eredményeket pedig később közöljük.)

Kép
dscf3817.JPG

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.