Szeptember 19-én, 16 órától a Sajószögedi KTK sportpályáján méri össze tudását a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei labdarúgó játékvezetők és asszisztensek csapata.
– Évek óta ápoljuk testvér kapcsolatunkat – újságolta Friedl Csaba, a miskolci székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Nagypályás Labdarúgó Játékvezetők Sportegyesületének elnöke. – Tagjaink működnek egymás bajnoki mérkőzésein és a pályán is rendszeresen összemérjük ügyességünket. Ezúttal is kétszer negyvenöt perces csatánk lesz, úgy, mint korábban.
Az elnök keretet hirdetett: Pásztor Tamás (kapus), Vágási Roland, Jakab Gyula, Sohajda Viktor, Porkoláb Bence, Sári Levente, Füleki Csaba, Ambrus Milán, Tamás Barnabás, Monyók Péter, Lakatos László, Nagy Martin, Bodnár Ádám, Bense Marcell, Mercz Máté, Fülöp Norbert. Edzők: Friedl Csaba, Czél István.
A találkozó játékvezetői: Kujbus László (Molnár Miron, Fintor Szilvia).
Síp és zászló nélkül labdát rúgnak
Létrehozva
Keretet hirdettek: ők fociznak pénteken délután.
Ez is érdekelhet
Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.