Ugrás a tartalomra

Elkápráztatták a közönséget

Létrehozva
Látványos trükkök és remek hangulat jellemezte a Miskolcon rendezett országos BMX bajnokságot.
Kép
factory_bmx_verseny_250922.jpg
Forrás: Factory

A Miskolc Factory Sport Aréna korcsolya parkja a hétvégén adott otthont a viadalnak, amelyen csaknem harminc versenyző mérte össze ügyességét. Érdeklődőkben sem volt hiány, mintegy százan tekintették meg a látványos versenyt.

A BMX (Bicycle Moto-Cross, a B a kerékpárt, az M a motort és az X a kettő keresztezését jelöli) a motokrossz alapjaira épülő, de 20 hüvelykes kerekeket használó kerékpáros sportág, amely az 1960-as évek végén fejlődött ki.

– Örömteli volt látni a fiatal tehetségeket, hiszen az utánpótlás-nevelés kiemelt fontosságú az extrém sportok világában – mondta Egri Gábor főszervező. – Ez az esemény is bizonyította, hogy egyre több gyerek választja ezt a dinamikus műfajt. Az arénában egymást túlszárnyalva mutatták be tudásukat: a résztvevők egy perc alatt olyan trükköket adtak elő, amelyekkel elkápráztatták a közönséget. A parkban folyamatosan hangos taps és biztatás kísérte a produkciókat.

Eredmények:

Férfi profi kategória: 1. Krausz Kristóf (Paks), 2. Ujvári Zoltán (Nyíregyháza), 3. Nálik Péter (Budapest).

Női profi kategória: 1. Molnár Noémi (Budapest), 2. Landenberger Luca (Budapest), 3. Fésűs Hanna (Nyíregyháza).

Ilyen és ehhez hasonló produkciókat láttak a nézők Fotó: magánarchívum

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.