Ugrás a tartalomra

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés

Létrehozva
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Kép
halmi-istvan.jpg
Újra útra kel a HunGarian Caravan: Halmi István (képünkön nyugat-afrikai gyerekek között) Garamvölgyi Zoltán társaságában áll rajthoz a Budapest-Bamako Rallyn. Fotó: magánarchívum

„Újra indulunk a Bamako Rallyn – újságolta portálunknak a miskolci Halmi István, aki csapatával tavaly már teljesítette az embert próbáló versenyt. – Nem csak kalandért megyünk, hanem küldetéssel: adományokkal, oktatással és informálással szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen maradhassanak otthon, méltó körülmények között, eséllyel, reménnyel.”

A vármegye szerte ismert sportembertől megtudtuk, hogy 2026 januárjában indulnak majd Budapestről: „Számunkra ez nem csupán kaland, nem csak kemény fizikai és logisztikai kihívás, hanem karitatív küldetés, talán az egyik legfontosabb, amit valaha vállaltunk. Utunk során, főként Szenegálban és Sierra Leonéban, az ott élő gyerekek tanulását támogatjuk. Vagyis Afrikában és olyan helyeken, ahol az élet nemcsak nehéz, hanem néha reménytelen is, ha nincs segítség. Megint szeretnénk eljutni a Torday Emil Általános Iskolába, amelyet tavaly már támogattunk. Ez az intézmény a híres magyar Afrika-kutatóról kapta a nevét és több száz gyermek tanul ott. Nekik ez az egyetlen esélyük a jobb jövőre.”

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.